35 éves szakmai tapasztalattal a lovassportért

Hová lenne a világ, ha nem léteznének a lovak, hogy értelmet adjanak neki?"

A dögei székhelyű Ameko Lovasklub 1990-ben nyitotta meg kapuit elsőként a magyarországi magánkézben lévő lovasklubok közül, s azóta is töretlen sikerrel működik és nagy népszerűségnek örvend.

Szolgáltatása sokrétű és magas szakmai szinten szerteágazó: lovasoktatással, lókiképzéssel, versenyzéssel, lovastáborok lebonyolításával, lótenyésztéssel, gyógylovagoltatással és lovak bértartásával foglalkozik.

A környék egyetlen, az Önkormányzati Minisztériumnál is hivatalosan bejegyzett, lovasoktatást végezhető regisztrált egyesülete, melynek edzői a Magyar Lovas Szövetség regisztrált edzői. A lovasklub jelenleg húsz lóval rendelkezik. 2003 óta rendszeresen rendeznek a fiatalok körében egyre népszerűvé váló lovastáborokat. A hazai vendégeken, lovasokon kívül külföldiek is látogatják a Klubot: többet között - Hollandiából, Svájcból, Németországból, Szlovákiából, az USA - ból, Franciaországból és Angliából is érkeznek lovasok oktatás és a lovas táborban való részvétel céljából.

A gyerekeket tapasztalt, szakképzett oktatók várják

Bertók Béla, a 70-80-as évek elismert díjugratója, területi és országos bajnok, a Hortobágyi Lovas napok győztese 1982-ben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legeredményesebb edzője 2000-ben.

 

Bertók Viktor 1994-ben területi ifjúsági bajnok, Kelet-Magyarország legeredményesebb lovasa, 2001-ben felnőtt díjugrató bajnok, 2009-ben „A megye legjobb utánpótlás edzője” cím nyertese, a Magyar Lovas Szövetség regisztrált edzője és pályaépítője. Viktor jelenleg végzős főiskolai hallgató a Nyíregyházi Főiskola Testnevelő-edző-Angol tanári szakán, elsőéves a Szent István Állatorvostudományi Egyetem Lovastanár Hyppológus szakán, továbbá angol nyelvből Állami és Nemzetközi felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik.

     

Eredményes tanítványok

Évente több száz gyerek fordul meg a lovardában és lovastáborokban egyaránt. A Lovasklub az Országos Póni Klub Szövetség tagja, évente kb. 30-40 gyerek tesz sikeres vizsgát díjugratás és díjlovaglás szakágban. A tavalyi évben versenyzőik minősültek az Országos Póni bajnokságra és az év során több kiemelkedő eredményt értek el. Tehetséges lovasaik: Darvai Csenge Sára, Gyüre Csenge, Mátrai Boglárka, Lakatos Gréta, Naményi Zsófia, Meskó Zsófia,Varga Rebeka, akik példás tanulók és jó magaviseletű szorgalmas gyermekek.

 

Lovasterápia a beteg gyerekekért

A környéken egyedülálló módon foglalkoznak gyógylovaglással és lovasterápiával is, mely a sérült és fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek rehabilitációjában játszik szerepet.

„A lovasterápiát neurológiai betegségek, ortopédiai problémák, pszichés zavarok, érzelmi és mentális zavarok, érzékszervi fogyatékosságok esetén alkalmazzuk. A lovasterápia a ló, a lovaglás és a lóval való foglalkozás hatásait használja fel gyógyításra, fejlesztésre. A lovasterápia több ágát különböztetjük meg, attól függően, hogy milyen problémával érkezik a páciens és hogy milyen módon, milyen célkitűzéssel foglalkoznak vele. A lovasterápiáról tudni illik, hogy manapság igen elterjedt, és örömmel mondhatom, hogy a lovas klub ezen gyerekeinek állapotában igen látványos fejlődést értünk el” – tájékoztatott a terápiát végző Bertók Béláné Matild az Ameko Lovas Klub gyógyterapeutája, aki emellett műszaki szakoktató diplomával és gyógypedagógiai szakasszisztensi képesítéssel is rendelkezik.

„A lovaglás a szabad levegőn végezhető azon sportok egyike, mely minden izomcsoportot megmozgat, jótékony hatással van a gerincferdüléses és gerincproblémával küszködő gyerekekre. A lovaglás teljes embert és maximális odafigyelést kíván, a lóval való bánásmód és annak gondozása pedig önfegyelmet, önuralmat tanít a gyerekeknek.” - hangsúlyozta Bertók Viktor, aki nagy örömét fejezte ki annak érdekében, hogy a jelenlegi kormány elhatározása alapján, általános iskolai rendszerben is oktatható legyen a lovaglás. „Jövőbeli célunkként tűztük ki a Magyar Lovas Nemzeti program keretében az iskolai lovasoktatást a környékbeli általános iskolákban. Célunk a gyerekek testnevelés óráinak változatosabbá tétele, lovas hagyományaink bemutatása, ápolása egy egészségesebb ifjúság felnövekvése érdekében. Cáljaink között szerepel továbbá a tehetséges gyerekek felfedezése, akikből a jövő lovasbajnokai válnak majd, ezzel is öregbítve szeretett városunk, Kisvárda hírnevét.” - zárta szavait Viktor.

A lovaglás elixír

A lovaglás sokkal többet jelent, mint azt egy átlagos megfigyelő hinné. Az egyszerű élvezeten túl más fizikai, mentális és érzelmi jó hatásai is vannak: javul a lovas egyensúlya, megerősödnek az izmok, gyorsulnak a reflexek gyorsulnak, javul a keringés és a légzés, továbbá jobb étvágyat is biztosít. Pszichológiai hatásai között említendő, hogy a lovaglás kellemes közérzetet biztosít, egy-egy jól elvégzett feladat javítja a lovas önbizalmát, javul a lovas felelősségérzete és önfegyelme. Szociális hatása, hogy egy életre szóló, különleges barátság alakul ki lovas és ló, illetve lovas és lovas között.

Összegezve tahát elmondható, hogy a lovaglás elixír. Nem csak fizikálisan, hanem lelkileg is jótékony, nevelő hatással rendelkezik. Megtanít minket arra, hogy tiszteljük lovunkat, embertársainkat és magunkat. Megtanít szeretni, perspektívát adhat számunkra: a „van kiért, miért felkelni és folytatni érzést” mindennap. A lovaglás rendre, fegyelemre tanít, rendszert visz életünkbe. Kompromisszumkötő és a másikra való odafigyelés képességünket fejleszti.

„Ha egy ló társává fogad neked adja mindenét: erejét, kitartását, vad szellemét. De cserébe nem kéri el mindened, elég neki megbecsülő Szereteted!"

A teljes cikk ITT olvasható>>>